Téli tesztre vitték a Range Rover Sportot

Ugyan ez a modell csak 2022-ben érkezik a picra, de a fejlesztés már a célegyenesben van gyakorlatilag. Hiszen most éppen az Északi-sarkkörön túl csapatnak vele.
Azt azért meg kell hagyni, hogy a brit Autocar által közölt lesifotók alapján külsőleg nem sokat változik az új Range Rover Sport, megőrizte klasszikus kissé szögletes formavilágát. Talán a Velarra hajaz egy kissé jobban mint eddig, csak annál értelemszerűen jobban.
Egyébként a maszkolás ellenére annyi még feltűnik, hogy hátsó lökhárítót is áttervezték. Az is biztosra vehető, hogy a hűtőrács és a LED-es fényszórók azért majd átrajzolják az eddig megszokott arculatot, ez azonban még a takarás miatt csak feltételezés.
A hírek szerint a Range Rover Sport is megkapja a sorhatos Ingenium motorját, de még sportosabb erőforrásokat is kínálnak a vashoz. Lesz V8-as is 4,4 és ötliteres variánssal. Állítólag arra is komoly esély mutatkozik, hogy ez a generáció megkapja a konnektoros hibrid hajtásláncot. Ez még idén kiderülhet.
Hogy ez a vas mennyire nyeri majd el a közönség tetszését az egyelőre erősen kérdéses, mert olyan ördöngösen nagy dobást nem hajtottak végre a tervezők. Persze a márka kedvelői közül sokan éppen a hagyományokhoz ragaszkodnak. A cél azonban az lenne, hogy bővüljön a vevőkör. 

 

Forrás: www.4x4magazin.hu

Szólj hozzá